Kricskovics Zsuzsanna


BIOGRÁFIA: Kricskovics Zsuzsanna 1971-ben már nyolc éve tagja volt a bajai Rudnay Gyula Művészeti Szabadiskolának, mikor értesítést kapott, hogy felvételi vizsgát hirdet egy hamarosan induló kecskeméti rajzfilmstúdió. Művésztanárai biztatására elküldte a jelentkezését, majd meghívást kapott a gyakorlati felvételire is. Bekerült azon kevesek közé, akik felvételt nyertek, és akikkel együtt kezdtek egy rajzfilm-műtermet csinálni, szinte a semmiből. Tanult és dolgozott a többiekkel együtt. A tanulás-részt „Animációs akadémiának” nevezték, gyakorlatilag egy gyorstalpaló volt: elmélet, gyakorlat, zene és ritmus, rajz és rajzfilm. A munka-rész kifestésből állt. Ehhez segítségükre volt egy pesti kolléganő, aki megtanította őket a rajzfilm-kifestésre: Mézga Aladár kalandjai, A három nyúl, János vitéz – sok munkát adtak, sokat lehetett tanulni belőlük. Miután sikeresen túljutott az oktatás első felén, vizsgafilmet készített Móricz Zsigmond Iciri-Piciri c. verse alapján. Ezután már rajzolói munkát is kapott, így dolgozott Szabó Sípos Tamás Magyarázom a mechanizmust sorozatában, a Gémes József rendezte spanyol rendelt filmsorozat, a Cantinflas a világ körül epizódjaiban, Mata János Mikrobi c. sorozatában, és az Egér a Marson sorozatban is. Lehetőséget kapott a tanításra is. Megbízták, hogy a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában szakoktatóként rajzfilmes szakot vezessen. A műterem két nagysikerű filmsorozatában, a Vízipók-csodapókban és a Magyar népmesékben is dolgozott animátorként, majd a Magyar népmesékben képes forgatókönyv rajzolóként és társrendezőként is. Utóbbi sorozat A mindent járó malmocska című epizódjával díjat is nyert az 1988-as KAFF-on. Közreműködött reklámfilmekben és kisebb egyedi megbízásokban, majd animált a Mondák a magyar történelemből sorozat Jankula c. epizódjában, a Mézga család a világ körül két epizódjában és a Kérem a következőt! harmadik sorozatának két epizódjában. Sok terméket tervezett az egész estés Vízipók-csodapók film reklám-kampán

FILMOGRÁFIA: A csillagász, a lopó, a vadász meg a szabó (1984) -Magyar népmesék 3. ; A mindent járó malmocska (1985) -Magyar népmesék 3. ; Pinkó (1985) -Magyar népmesék 3. ; A gazdag ember három fia (1990) -Magyar népmesék 4.