Hegyi Füstös László


BIOGRÁFIA: Hegyi Füstös László (1950–1997) 1950-ben született Gyömrőn. Gimnáziumi tanulmányai után nyomdászként, majd idegenvezetőként dolgozott. Ebben az időben kezdett el karikatúrákat rajzolni, amelyek mintegy húsz különböző lapban és folyóiratban jelentek meg. 1976-ban elvégezte a szegedi Juhász Gyula tanárképző Főiskola matematika-rajz szakát. Ebben az időben kezdett el filmezni, főleg az animációs kísérletek érdekelték. 1976-tól a Kecskeméti Stúdió munkatársaként dolgozott, gyerekfoglalkozásokat tartott, ahol egy új látásmód kialakítására törekedett, melyekkel több televíziós sorozatban is részt vállalt.

FILMOGRÁFIA: A csókaleányok (1979) -Magyar népmesék 2. ; Ábelesz-kóbelesz (1984) -Magyar népmesék 3. ; Diódénes (1984) -Magyar népmesék 3.